Mezőgazdasági földeken fennállt haszonélvezeti jogok megszüntetése miatti kártalanítás, visszajegyzés

irattár polcok dossziékkal
Termfőldeken fennállt haszonélvezeti jogok törlése

A földforgalmi törvény 2013-as elfogadásával megszűntek jogi személyek vagy természetes személyek által földterületeken megszerzett haszonélvezeti jogok, akik nem tudták igazolni az e földek tulajdonosához fűződő közeli hozzátartozói viszonyt. A haszonélvezeti jog anélkül lett megszüntetve, hogy e személyek kártalanítására vonatkozó szabályozást írtak volna elő.

Magyarország és az Európai Bizottság között földforgalmi törvény ezen rendelkezései miatt jogvita alakult ki. Az Európai Bizottság szerint a haszonélvezeti jogok törlése sérti az Alapjogi Chartában foglalt alapjogokat, mivel az nem felel meg a közérdeken alapuló jogkorlátozás feltételeinek.

Az Európai Bíróság szerint azon haszonélvezeti jogokat, amelyek megszűnését a 2013. évi törvény előírta, az Alapjogi Charta rendelkezése értelmében „jogszerűen szerzettnek” kell tekinteni. E jogok ugyanis olyan időszakban keletkeztek, amikor az ilyen jogok alapítását nem tiltották a hatályos jogszabályok. E jogokat a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok az ingatlan‑nyilvántartásban szisztematikusan bejegyeztették, és fennállásukat egy 2012‑ben elfogadott törvény is megerősítette.

A tulajdontól való megfosztás vonatkozásában a Bíróság megállapította, hogy a 2013. évi törvény nem felel meg az Alapjogi Chartában előírtaknak. Az Alapjogi Charta alapján e jogkorlátozások esetén kellő időben méltányos összegű kártalanítást kell fizetni.

https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?docid=220473&mode=req&pageIndex=1&dir=&occ=first&part=1&text=&doclang=HU&cid=6580855

Az Európai Bíróság a haszonélvezeti jogok kártalanítás nélküli törlése miatt Magyarországot elmarasztalta C‑235/17. sz. ügyben. Magyarország kötelezettsége, hogy rendezze a törölt haszonélvezeti jogok miatt kialakult sérelmeket.

A földforgalmi törvény 2022.01.01. hatályos 20/F fejezetének rendelkezései szabályozzák a kártérítés, és visszajegyzés feltételeit. A visszajegyezhetőség vizsgálatára irányuló, illetve a kompenzációs eljárás megindítása érdekében kérelmet kell benyújtani.