Új gyakorlat a szülői felügyelet rendezésekor: a gyermekek kifejthetik véleményüket

,,A bíróságnak az eljárása során – elháríthatatlan akadály esetét kivéve – mindkét szülőt meg kell hallgatnia és értesítenie kell az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket a nyilatkozattétel lehetőségéről” – olvashatjuk a Polgári Törvénykönyv jogszabálymódosítását.

Ez alapján a 14 év alatti gyermekek is olyan levelet kapnak a bíróságtól, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy elmondhatják a véleményüket. A megjelenés nem kötelező, hanem csupán egy lehetőség, amely egyébként a gyermekek jogainak az érvényesülését szolgálja.

Elsőként a bíróság a szülőket is értesíti a levél kiküldéséről. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségnek megfelelően a szülőknek meg kell beszélni a gyermekkel, hogy mit szeretnének.

A kiskorú ítélőképességének megállapításakor a bíróság mérlegelés alá vonja:

  • a gyermek lelki állapotát,
  • fejlettségét,
  • értelmi képességét.

A gyermek ítélőképességének birtokában van, ha felfogja, megérti, hogy a véleménye milyen kihatással lehet a döntésre, az milyen lényegi tartalommal bír, a várható következményekkel tisztában van.

A Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében Dr. Ocskó Katalin még részletesebben nyilatkozik a jogszabálymódosítás gyakorlati szerepéről:

https://fovarositorvenyszek.birosag.hu/sites/default/files/field_attachment/221019_sajtotajekoztato.pdf

Amennyiben tanácsa, vagy jogi segítségre van szüksége a szülői felügyeleti jog tekintetében, forduljon hozzánk!